
Róma iránytűje
Mennyi íze van egy helynek? Sok. Rómának pedig legalább huszonhárom. Nem hasra ütve mondom ezt a számot, ugyanis éppen ennyi, húsz plusz három városrész hímzi, díszíti és osztja fel ezt a helyet, húzza meg a belső mágikus vonalait.
Mennyi íze van egy helynek? Sok. Rómának pedig legalább huszonhárom. Nem hasra ütve mondom ezt a számot, ugyanis éppen ennyi, húsz plusz három városrész hímzi, díszíti és osztja fel ezt a helyet, húzza meg a belső mágikus vonalait.
Kezdek egyre inkább meggyőződni arról, hogy Rómából sosem fogy ki a “szusz”, vagyis itt nincs lassú fordulatszám, sem kis lendület. Sűrű és mély ez a
Igazi, tradicionális római előételnek számít a fiori di zucca. A cukkinivirágokat enyhén ropogós kéreg borítja, amely mintegy arany mázzal vonja be a szirmokat ezzel kihangsúlyozva a virágok ízét…
„Scusi, per la Scalinata di Trinità dei Monti?”, vagyis „Elnézést, merre találom a Spanyol lépcsőt?” Hol van ebben az olasz mondatban a Spanyol lépcső – merülhet fel a kérdés. Keressük meg!
Rengeteg legenda főszereplője ez a közel két méter átmérőjű márvány kőkorong, az Igazság szája, olasz nevén a Bocca della Verità.
Lazio tartomány és az olasz főváros nagy klasszikusa a Maritozzo névre hallgató édesség, amivel általában az olasz reggeli részeként találkozunk…
A Trevi-kút nevét arról a három (tre) utcáról (via) kapta, ami ide betorkollik. Én is számtalanszor meglátogattam már a kutat…
Ezt még akkoriban írom, mikor itthon vagyok. Itthon… már ez a fogalom is mondjuk úgy, problémás. Nekifutok még egyszer. Tehát akkor írom, amikor éppen még Budapesten élek és megtörténik velem egy teljesen banális jelenet. Banális, mert hétköznapi és gyakran ismételt: elfogy a kávé.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.