Per sempre

Toszkána, ücsörgő helyiek

Képzeljünk el magunk előtt egy szép, egészséges szőlőtőkét Toscana egyik napos domboldalán, gyökerei mélyre hatolnak, ágai magasra törnek és rajta kerek, karmazsinvörös húsú, Sangiovese szőlőszemek sorakoznak. Ennek a borágnak a lila illata árad szét a vidéken megrajzolva annak kontúrjait és hálából – amiért befogadásra lelt földjében – , bepalackozva viszi hírét szerte a világban. 

Vincent Van Gogh, “Olive Orchard with a Man and a Woman Picking Fruit.” (Wikimedia)

Ám mit rejt a körvonalak által határolt terület? Kibe futunk bele, kivel találkozunk ott? Néhány ajtón biztosan be kell kopogtatni ahhoz, hogy ne csak madártávlatból keressük az esszenciát. Ha így teszünk, gyorsan kiderül majd, hogy arrafelé természetesen nem csak egyféle szőlőtőkét hív elő a Nap melege a földből, vagyis nem csak egyféle illat lengi be a toszkán lankákat. És így van ez a világon mindenhol: a legkisebb falunak is megvan a maga identitása, ami ugyanilyen rétegzett komplexitás, sosem fekete vagy fehér. Ebben a bejegyzésben azoknak a hangját tolmácsolom, akik a szőlőtőkéhez hasonlóan gyökeret eresztettek ebben a földben és úgy tűnik, nem kopik, nem fárad meg ez a ragaszkodásuk. Hogy jobban megértsem, honnan is ered és miért ilyen tartós ez a szenvedély, a lila illatot követem …

Így jutok el elsőként a régió székhelyéhez, Firenze városához, amely az olasz fiorenza szóból ered és virágzást jelent – nem csoda, hogy a reneszánsz is itt bontott rügyet. Fontos állomás ez és ezért nem is sietünk tovább, mert mielőtt fejest ugranánk a régió vidéki területeibe, magyar emberként fontos megértenünk valamit Itália regionális örökségéből. 

A mai Olaszország az a föld, ahol – mint azt tudjuk – 1861-ig nem beszélhettünk nemzetállamról: régiókra, fejedelemségekre és hercegségekre oszlott a terület. Ha hasonlatot keresnék, óhatatlanul eszembe jutna egy egész pizza képe, amelyet sütés után húsz szeletre osztottak. Mivel egészen eddig nem született egyezség arról, hogy minden szelet lehet-e “egyformán” sajtos, ez az alapanyag csak a szeletelést követően került rá. Noha a később szórt mozzarella a sütés után is megolvadt a pizza tetején és valamelyest elfedte a korábbi daraboltságot, a felszín alatt még mindig megtaláljuk ennek nyomait. Olaszország földrajzilag még mindig inkább a csizmához áll közelebb, mint a kerek pizza képéhez, de a területén manapság található húsz régió még ma is eltérő tradíciókat, dialektusokat, ételeket és szemléletmódokat rejt. 

Éppen ezért nem kell azon meglepődnünk, hogy Itáliában a legtöbb márka, vállalkozás egy-egy régióhoz tartozik, hiszen az emberek itt nagyban kötődtek és az említett okok miatt a mai napig nagyban ragaszkodnak is saját földjükhöz, régiójuk határaihoz. Egyszerűen fogalmazva: egy adott régióhoz tartozni nem kevesebb, mint identitás.

Éppen ezért, amikor Olaszországba érkeztem és a helyi értékeket és azok kommunikációját, termékeket, márkákat és családi vállalkozásokat kezdtem el vizsgálni, az első szembeötlő tapasztalás a mérhetetlen büszkeség (a szó legnemesebb értelmében) és a lokális értékek iránt való elkötelezettség volt. Az itteni emberek ugyanis rendkívül tisztán látják a földrajzi helyzetükből fakadó adottságaikat, ami alapján definiálják értékeiket és büszkén osztják meg azt a világgal. 

Minden egyes alkalommal, amikor olasz termelőkkel találkozom, lenyűgözve hallgatom őket és ábrándozom arról, hogy egyszer bárcsak mi, magyar emberek is tudnánk majd ilyen őszintén, gátlások nélkül és egyben büszkén beszélni a saját eredményeinkről.

La Bottega a Rosano

Nos, Firenzétől kelet felé 15 km-re, a kanyargós úton szűk fél óra alatt érkezünk meg egy kis falucskába, amelynek Rosano a neve (helyi ajakkal megformálva pedig Rignano sull’Arno). A település hosszú ideig a 10. századi Santa Maria bencés apátság miatt volt népszerű úticél, mára azonban találunk ott egy másik állomást is, ami miatt messze földről zarándokolnak ide az emberek, ez pedig a Bottega

Az említett falu kezdetben a kolostori élet köré szerveződött és átkelési pontot jelentett az Arno folyó bal partja és Arezzo városa között, illetve vonzotta a környező települések kisvállalkozóit is, akik számára munkát biztosított. 

A régi történetek arról tanúskodnak, hogy a Bottega, amely név mögött egy kiváló delikátesz, találkozó-, ebédlő-, uzsonnázó-, borozó- és vacsorahely rejtőzködik, – úgynevezett Alimentari –, tehát hosszú múltra tekint vissza, még az sem kizárt, hogy akár olyan hosszúra, mint amilyen régi maga a kolostor. 

Az idők során sok boltos váltotta itt egymást, de mindegyikük hozzáadott valamit a szaktudásából és a hagyományaiból, így fűződött a történet. 

“Az én családom 1989 óta köti ehhez a helyhez a nevét.” – mesélte Matteo, aki jelenleg a bolt üzemeltetője és motorja. Amikor arról faggattuk, hogy mi az, ami harmincegynéhány évesen ennyire ehhez a helyhez köti, akkor az elhivatott és még mindig pimaszul fiatal fiatalember nemes egyszerűséggel ezt válaszolta: “Sok barátom messzi helyekre vágyott és ezt követően elhagyta a földjét. Én is szeretek utazni, világot látni fontos. De nincs még egy olyan föld mint ez, mert itt vannak a gyökereim. Nagy a világban a jövés-menés és bármit is tartogat a jövő, én azt szeretném, hogy ez a bolt – amíg csak lehet – olyan maradna, amilyen most.” 

Számomra Matteo hozzáállása összefoglalja mindazt, amit én is megértettem az “otthon” természetéről, amióta külföldön élek. Az ember ugyanis ilyen, hajlamos messzire tekinteni és a közeli, közvetlenül őt körülvevő értékeket nem olyan élénknek, atraktívnak látni, miközben figyelmét elterelik mások messzi értékei. Ám, ha kellően nyitottak, szemlélődők, kíváncsiak vagyunk és hajlandóak vagyunk időnként akár el is távolodni a hazánktól, megérthetjük, hogy a gyökereink mindig ott dolgoznak majd bennünk, oda tartozunk.

La Bottega a Rosano

Via Primo Maggio, 10, 50067 Rignano sull’Arno FI, Italia

Antica Macelleria Cecchini (portré)

Dario Cecchini

Firenzétől majd egy órás útra délre a Chianti szívében található Panzano, a gyűszűnyi méretű hegyi falucska, ahol lehetőség van egy élő legendával találkozni. Dario Cecchini – aki túlzás nélkül a régió és talán egész Olaszország leghíresebb hentese – dolgozik itt.

Dario a Cecchini hentes dinasztia nyolcadik generációjának képviselője, akinek életpályája egy száznyolcvan fokos fordulattal kezdődött. Hiszen Dario már gyerekkorában elhatározta, hogy felnőttként  állatorvos lesz, ezzel szeretett volna ugyanis egyensúlyt hozni a család életébe és törleszteni a “véres” biznisz miatt. Azonban édesapja idő előtti halála megváltoztatta a jól kitervelt forgatókönyvet, és mivel  Dario felelősséget érzett a hentesbolt és a családi hagyományok iránt, ezért azt a döntést hozta, hogy ő is felköti a fehér kötényt, és beáll a hentespult mögé.

Az ő filozófiája egy üde színfolt a nagyokat nyögő globális állattartás és kereskedelem rendszerében. Munkája során ugyanis, nemcsak arra van figyelemmel, hogy jól tartsa az állatait, de arra is, hogy  amikor “eljön az idejük” és legvégül a késhez nyúl, azt alázattal és hálával teszi minden részüket felhasználva, hogy semmi ne vesszen kárba. 

2006. január 25-e emlékezetes nap volt Firenze életében, ugyanis akkor történt, hogy a vörös szőnyeggel borított Piazza Santa Maria Novella-ra begurult egy fehér limuzin, amelyből maga Dario Cecchini, Toscana közkedvelt hentese szállt ki. Kezében egy nagy, fekete csellótokot tartott, benne egy marhahús darab volt, a Fiorentina – a messze földön híres firenzei T-bone-steak. Mindez akkor történt, amikor több mint négy éves küzdelem után sikerült elérni az Európai Uniónál, hogy oldják fel a kergemarhakór miatt bevezetett tilalmat.

A tilalom ideje alatt nem volt szabad az egy évesnél idősebb marha húsát a gerincrésszel együtt kimetszeni, ami egyszerre Toscana egyik „nemzeti ételének”, a bistecca alla Fiorentina-nak betiltását jelentette.

Az EU döntése fekete napként került be a firenzeiek kalendáriumába: a toszkán hentesek ipartestülete polgári engedetlenségi mozgalmat hirdetett, Dario Cecchini pedig látványos dísztemetést rendezett kedvenc húsának, és kijelentette: “a Fiorentina csont nélkül olyan, mint Toszkána az Isteni komédia, azaz Dante Divina commediája nélkül.”

Nem kérdés, hogy Dario Cecchini-ből a világon egyetlen egy van, egy egyedi personaggio, akinek a vendéglátás a vérében van.  A hús-művészet mellett a firenzei egyetemmel, helyi termelőkkel és éttermekkel együttműködésben a veszélyeztetett háziállatok, nyersanyagok, védelmében vesz részt.

A húsos menü mellett különlegesség a házi pecsenyezsír (Chianti vaja), amit friss kenyérrel kínálnak.

A húsevők számára Dario szentélye mindeképpen megér egy misét, de hozzáállása és filozófiája talán azok számára is befogadható lehet, akik egyébként nem fogyasztanak húst. A mi napig a fülemben zeng, amit Dario mondott a húspult mögül, amikor az üzletről kérdeztük: “Nem akarok a világ legjobb hentese lenni vagy akár csak híres lenni – mondta hideg fejjel a világhírű hentes -, csak a munkámat végzem és ennyi az egész.”

Carne” diem!

Antica Macelleria CECCHINI

Via XX Luglio, 11, 50022 Panzano In Chianti FI

Castello Volognano és a Chianti Konzorcium

Ahogy a Toscana-ról szóló előző bejegyzésben arról már volt szó, a firenzei chianti dombok 1932 óta létező borászati besorolása a DOCG Chianti Colli Fiorentini. Ez a borvidék 18 faluból és városból áll, amelyek közül Firenze a legnagyobb és egyben a névadó is. Errefelé a dombokat betakaró erdős látkép a jellemző és a Chianti Classico területhez képest egy zártabb a látószög.

A Chianti Colli Fiorentini Konzorcium mindenekelőtt egy ősi és mély kapcsolatot képvisel a bor és Firenze között. A szervezet 1994. szeptemberében született egy borász csoport kezdeményezésére, akik a mögöttünk lévő évek során földjük értékeinek és a belőlük előállított termékeknek minél szélesebb körben való megismertetésén és népszerűsítésén dolgoztak közben oltalmat is nyújtva a terroir számára. 

A Volognano kastély Firenzétől mindössze 16 km-re található a domb tetején, amely szőlőültetvényeivel és olajfáival mag a földi paradicsom.

Manapság a kastély lelke Camilla, akinek családja kezében van – immár több generáció óta – a kastély. Firenzei származása miatt Matteohoz és Dariohoz hasonlóan szintén erős gyökerekkel kötődik a vidékhez, talán pontosabb, ha azt mondom, hogy a része. Szenvedélyesen őrzi, védi és reprodukálja szülőföldje értékeit, miközben időt és energiát nem sajnálva kalauzolja a beavatódni vágyókat a birtokán, “hiszen ez a kötelessége” – hangzott el a lehető legnagyobb természetességgel…

Matteo újra felnyitotta a szemem a gyökerek fontossága kapcsán, Dario pedig emlékeztetett az alázat fontosságára, Volognano-ban a természettel egységbe kerülve békére leltem.

Szóval Toscana a reneszánsz pezsdítő erejével kezdődik a fejemben, de a tradíciókban gyökerezik: a múlt értékei, a hagyomány zamatai keverednek össze az innováció és a megújulás örök vágyával és találnak formára egy üveg bor vagy extra szűz olívaolaj mögött álló alázatos, elhivatott emberek mozdulataiban és szavaiban…

Per sempre? – Örökké?

Castello di Volognano

Frazione Volognano, 10, 50067 Rignano sull’Arno FI

Vincent Van Gogh, “Women Picking Olives.” (Wikimedia)


Megosztás
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: email
Kampler Éva

A Terra Poetica két hosszú évig egy „fiókban várakozó” ügy volt, aztán tavaly azzal, hogy az olasz fővárosba költöztem, formára talált. Az oldalt mindazoknak dedikálom, akik szeretik a tiszta történeteket. Mottóként ezért ezt a sort választottam: ‘Una storia sulla pura bellezza’, vagyis ‘Egy történet a tiszta szépségről’.

Social media

Kapcsolódó bejegyzések

Az ifjú Colosseum is szót kér

Tudtátok-e, hogy Rómában igazából nem is egy, hanem két Colosseum is van? Az ikon, a jó öreg, a közismert és egy másik, egy modern példány. Ma ez a bejegyzés a fiatalabbikról emlékezik meg. 

Tovább olvasom »
Acqua Paola, Róma

Città dell’acqua

Az örök város monumentalitását mondhatni “fellazítják” a lépten-nyomon felbukkanó apró zuhatagok – szökőkutak -, a fürdők, a Tiberis és a mélyben csörgedező, kevésbé szem előtt lévő acquedotto-k (vízhálózatok).

Tovább olvasom »
Róma, Szent Euszták bazilika

Róma csodaszarvasa

Szent Euszták legendáját nagyon szeretem elmesélni a sétáimon a vendégeimnek, mert egy keresztény köntösbe bújtatott, őszinte, emberi történetet rejt magában.

Tovább olvasom »