Úgy képzelem, vannak helyek, amelyekről olyan sok szó esik, annyi történetnek vagy anekdotának képezik központi elemét, és ha még csak egy szót sem beszélünk róluk, akkor is olyan nagy vágyakozással gondolunk rájuk – néha azt, hogy az utcáikon sétálunk, máskor, hogy a tornyaikba kapaszkodunk fel vagy netán épp a tengerpartjaikon figyeljük a hullámokat… – szóval annyi és annyi gondolat és különféle asszociáció önti el az embert e vidékek kapcsán, hogy ennek a bevezető gondolatnak sem tud vége szakadni, mert maga a mondat is belerészegül…
Ezen tájakat és vidékeket, amelyek misztikusak, kedvesek vagy nosztalgikusak nekünk, úgy tűnik, olyan ecset festi, amely mintha vastagabban fogna, így ezen térségek körvonala mintha erősebben, láthatóbban virítana a világ földgömbjén. Annyi ember képzelete, lába és tekintete járta már be a földjüket, hogy az őket jelölő tinta egyszerűen nem fakul, épp ellenkezőleg: mélyül és szinte a papír is kiemeli őket, ahogy issza-issza és csak nyeli a tintát. Így történt, hogy ezek a helyek szinte már csukott szemmel is kitapinthatóak a glóbuszon.
Ilyenek a Montmartre lépcsői Párizsban, a Time Square villódzó forgataga, a kínai Tiltott város, Barcelonában a Sagrada Familia soha el nem készülő temploma, Japán a cseresznyevirágzás idején, vagy éppen maga az olasz főváros, Róma. Az emberek képesek pénzérmét dobni a szökőkútba annak reményében, hogy a sors keze egy nagyot ránt majd rajtuk és elrepíti őket ezekbe a kis univerzumokba.
Mágneses mezejük lenne, ez talán a magyarázat? Olaszország egészében és szeleteiben is egy ilyen mező. Cinque Terre, Toscana, a Pó-torkolata, Nápoly, az Amalfi-part… Hol van a vége? Aztán ott vannak az olasz tavak, a szigetek. Ha az utóbbiakra gondolunk, az első képek között biztosan ott lesz Carpri, aztán Sicilia, Sardegna és talán Ischia is felvillan. Ma szeretnék egy olyan helyet kinyitni az olvasó előtt, ami nem az „erős” tintájú vidékek közül való, sőt először én is csak pár hónappal ezelőtt hallottam róla a helyiektől. Azt mondják Ponza szigete olyan festői, mint Capri, csak radírozzuk ki róla a turistákat, hiszen még manapság is egészen érintetlen, így megmaradt szinte csak az olasz emberek nyári paradicsomának. Több sem kellett, elmentem hát oda, hogy megnézzem a saját szememmel, igaz-e mindaz, amit róla mondanak…
Jöttünk, láttunk, visszamennénk…
Róma. 2022 júliusa. 41 Celsius-fok.
Nos, mondanom sem kell, hogy segítségre szorultunk. Végül egy Frecciarossa (nagysebességű vasúti járat Olaszországban) volt az, ami megmentett minket és amivel az olasz vonatok “pókhálórendszerében” egy egyenes “pókfonalon” Róma központi vasútállomásából délre ereszkedtünk, így érkeztünk meg Anzio-ba. A Rómából induló rövid, bő órás vonatút után ugyanis ez a település a kapu, ami Ponzára vezet.
Nem fogtuk sietősre az utazást, mert biztosra vettük, hogy a hajó, ami átvisz minket a szigetre délután öt órakor indul majd, addig pedig még tengernyi idő volt. Aztán, amikor a bő egy órás vonatút után – még jóval a hajó indulása előtt – befutottunk a kikötőbe, hogy megvegyük a jegyeket a szigeti világba, szembesültünk a hírrel: meghibásodás miatt aznap nem indul már több járat. A következő hajó pedig csak másnap reggel nyolckor hagyja majd el a kikötőt…
Ennél a mondatnál már tudtam, hogy ez az utazás emlékezetes lesz...
Ha a térképen ujjunkkal körül rajzoljuk Lazio régióját, majd pedig az alsó részére bökünk, innen, a tartomány déli pontjától 50 km-re, egészen pontosan a Tirrén-tengeren a Gaetai-öbölben található Ponza szigete, másik öt társával együtt. Ugyanis Ponza egy kis vulkanikus szigetcsoport része, amely Róma és Nápoly között fekszik. A szigetek közül azonban csak kettő – Ponza és Ventotene – lakott, a többi lakatlan.
Ide kellett tehát eljutnunk, de az estét még meg kellett oldani a szárazföldön. Szerencsére segítségünkre sietett egy kedves srác a tabaccheria-ban és javasolt egy helyi szállást, amit én is jó szívvel ajánlok mindazoknak, akik hozzánk hasonlóan hajó nélkül maradnak. Ugyanis a hajó nélkül maradás a szigeti világban gyakori jelenség. A szárazföld embere nincs is ehhez szocializálódva, alapjaiban nem ismeri ezt a függőségi viszonyt a hajókkal. Aki viszont errefelé veszi az irányt, ezt is lesz lehetősége megtapasztalni.
La bussola – vagyis az iránytű nevet viselő kedves kis hotel, igazi last-minute megoldás „hajótörötteknek”.
Via Aldobrandini, 10, 00042 Anzio RM, Olaszország
Miután egy spontán és váratlanul élménydús estét eltöltöttünk tehát Anzio városában, másnap kora reggel tényleg elhagyta a kikötőt a hajó és szerencsére már velünk együtt.
Mit is mondhatnék Ponzáról?
Nehéz megszólalni olyan nagy nevek után, mint például Homérosz, aki már az Odüsszeiában megemlítette a szigetet. És bár összesen csak néhány napot töltöttünk ott, meg kell mondjam, már most a visszatérésről ábrándozom.
A sziget tökéletes lokáció mindazoknak, akik nyugodt nyaralásra vágynak, mindazonáltal azok kegyeibe is beférkőzhet, akik a pezsgőbb éjszakai életet keresik. Utóbbi esetre a kikötő környékét javaslom szállás szempontból. Akiknek viszont az említett megnyugvás, a természet és az ember összhangja nagyobb húzóerő, azoknak Le Forna vagy La Piana felé érdemes venniük az irányt.
Az átjutás kalandjai után talán nem meglepő, hogy mi elsősorban a nyugalmat keresők táborát erősítettük, így a sziget legmagasabb és egyben legeldugottabb pontját választottuk szállásként.
Ennek köszönhetően találtunk rá a tökéletes tengerparti öbölre, amit szintén nagy szeretettel ajánlok és osztok meg Veletek is, ez Cala Feola. “Titkos” part, puha homokkal, csodás öböl-panorámával, ahová olykor kitaposatlan hegyi ösvényeken át vezet az út.
Aki pedig megéhezik a lejutás után egy étterem várja a vízparton, nem is akármilyen! A vendégszeretet és a tenger gyümölcseinek frissessége miatt néha napjában többször is útba ejtettük, a második látogatásunk után pedig már meglepetés kóstolókkal vártak minket.
Tényleg kihagyhatatlan. Ha pedig az ebéd kellős közepén mártóznál egyet, azt is megteheted. Csupán néhány lépés az asztalodtól és már benne is vagy a vízben…
La Marina
Cala Feola, 04027 Ponza LT, Olaszország
A praktikum kedvéért hadd térjek ki a szigeti közlekedésre is. Csupán egy szó elegendő: busz. Ugyanis ez is végtelenül egyszerű, nincs túlbonyolítva, összesen egy busz közlekedik a kikötőtől a sziget legmagasabb pontjáig. Aki hadilábon áll a szerpentinekkel, annak kihívás lehet, egyébiránt csodálatos vizuális élmény minden egyes buszút. Egy jegy 2 euro, 5 euro-ért viszont már olyan jegyet vehetünk (akár a sofőrtől is), ami 24 órán keresztül érvényes.
Majd elfelejtettem… Hol reggelizz Ponzán?
Gildo
Corso Carlo Pisacane, Piazza Sindaco Gaetano Vitiello, 13, 04027 Ponza LT, Olaszország
Végső soron azt gondolom, olyan ez, mint a színező. Vannak ezek a bizonyos körvonalak, ahogy említettem, néha vastagabban, néha vékonyabban, de az, hogy milyen színnel vannak kitöltve a vonalközök, az dönti el, aki az aktuális felfedező. Nem szeretnék szigorú útvonaltervet adni, amit követni kell, sokkal inkább bátorítalak, ahogy mindig teszem, hogy menj a saját fejed után, és néha igenis tévedj el.
… Talán mielőtt eltévedsz és tudatlanul hörpintesz egyet a spriccedből, még tégy egy kitérőt a Chiaia di Luna Hotel teraszára, ahonnan a napnyugtát percről percre a legjobb szögből figyelheted és ráláthatsz arra az elhagyatott partszakaszra is, amely egy korábbi hegyfal omlás miatt már nem látogatható, csak ebből a madártávlatból.
Ristorante Chiaia di Luna
Via Panoramica, 04027 Ponza LT
Na, most már eltévedhetsz.
Nem maradt más hátra:
Buon viaggio! – Jó utat!
