Róma. Négy betű. Minden nyelven értik. A neolatin nyelvekben, ha visszafelé olvasod, szerelem. Elnehezítő halhatatlansága mellett az Örök város olyan könnyed, mint szökőkútjainak csobogó hangja. Talán két ember van: aki vágyik ide, mert még nem látta, és aki azóta visszavágyik, hogy egyszer elhagyta. Az olasz főváros mozzanatai kelnek itt életre személyes narrációban, így mind az idevágyót, mind a visszavágyót karon fogja a szöveg és ― ha hagyja ―, elvezeti a piazza-ra…
A Terra Poetica két hosszú évig egy „fiókban várakozó” ügy volt, aztán idén azzal, hogy az olasz fővárosba költöztem, formára talált.
Egy értékőrző szemléletről van szó, egy olyan hozzáállásról, amely tiszteli a generációk tudását, hisz a tradíciókban, az erőforrásokat becsben tartja és mindenekelőtt azt keresi, ami autentikus és eredeti.
Olyan, mint egy kíváncsi tekintet, amely különleges alapanyagokat szemléz, bakancslistás helyeket jár be, figyelemre méltó emberekről tudósít, miközben kitágítva az érzékelést tipikus ételeket kóstol, az ízek birodalmában kóborol.
Ezt az oldalt mindazoknak dedikálom, akik szeretik a tiszta történeteket. Mottóként ezért ezt a sort választottam: ‘Una storia sulla pura bellezza’, vagyis ‘Egy történet a tiszta szépségről’.
Mit jelent a “Bischero” kifejezés? A szó eredete igen messzire nyúlik vissza az időben, ugyanis egy 12. századi toszkán legendához kapcsolódik. Akkoriban egy Firenzében lakó gazdag nemesi család neve volt, mára azonban valami egészen mást jelent…
Képzeljünk el magunk előtt egy szép, egészséges szőlőtőkét Toscana egyik napos domboldalán, gyökerei mélyre hatolnak, ágai magasra törnek és rajta kerek, karmazsinvörös húsú, Sangiovese szőlőszemek sorakoznak. Ennek a borágnak az lila illata árad szét a vidéken megrajzolva annak kontúrjait…
Dorata, vagyis magyarul szó szerint ‘aranyozott’, mert nekem ez a régió úgy él a fejemben, mint amit mielőtt ránéznénk vagy akár csak rágondolnánk, minden alkalommal
