Mielőtt Rómába költöztem volna a különböző kulináriával foglalkozó olasz oldalak segítségével már elkezdtem a sóvárgást az itáliai ízek iránt. A bőség zavarában persze nehéz orientálódni, de mivel menthetetlenül édesszájú vagyok, leragadtam a süteményeknél. A tárház egészen elképesztő, olyannyira hömpölygött felém az információ, hogy a végén majdnem a felém áradó tejszínhab “áldozata” lettem. Mégsem tágítottam, mert egy helyi specialitásokat jegyző bakancslista felállítsa volt a célom és kerestem azt a kitüntetett egyet is, amit majd először kóstolok meg. Majdnem elcsábított a klasszikus cornetto cukrászkrémes, nutellás és pisztáciás verziója, ám aztán belebotlottam valamibe, ami ennél is izgalmasabbnak látszott és nem volt hasonló semmi máshoz sem – ez volt a Maritozzo.
“…a Maritozzo egy puha, ovális formájú, enyhén édes félbehajtott briós, amit aztán csordulásig megtöltenek friss tejszínhabbal.“
Rómába egy szerda esti géppel érkeztem meg. Az éjszaka homályában tettem egy kiadós sétát, aminek csúcspontjaként kikötöttem a Colosseum-nál. Nem sokkal később egy focaccia-val a kezemben már hazafelé sétáltam, majd alig vártam, hogy felvirradjon az első nap. Reggel aztán egészen korán kikiabált az ágyból a robogók szimfóniája, de mint később erre fény derült, ez nem is jött rosszul: ha az ember Maritozzo-t szeretne fogni, az időzítés kulcsfontosságú. Pillanatok alatt kipislogtam a szememből az álmot és már úton is voltam.
Lazio tartomány és az olasz főváros nagy klasszikusa tehát a Maritozzo névre hallgató édesség, amivel általában az olasz reggeli részeként találkozunk a kávé és az édes kekszek mellett. Definíció szerint a Maritozzo egy nagyon puha, ovális formájú, enyhén édes félbehajtott briós (mézből, vajból, lisztből és tojásból), amit aztán csordulásig megtöltenek friss tejszínhabbal.
Érdekesség: az elbeszélések szerint a Maritozzo azon kevés édességek egyike volt, amelyet a nagyböjti időszak során – a szigor napjaiban – is lehetett fogyasztani. Ezért talán nem meglepő, hogy létezik egy húsvéti változata is, amely – a bocsánatos bűn jelképeként – mazsolát is tartalmaz.
Azóta természetesen már többször is volt szerencsém a Maritozzo-hoz, de mint tudjuk, az első alkalom mindig emlékezetes. Arra a helyre mentem tehát el, amire a helyiek is esküsznek: ez a Pasticceria Regoli. Az 1916-ban alapított cukrászda a Corso Vittorio Emanuele közelében található, csupán néhány lépésre a Santa Maria Maggiore Bazilikától. Mi a hely titka? Errefelé azt mondják, a nemzedékről nemzedékre öröklődő hagyományos receptek, az alapanyagok minősége és frissessége. Ez utóbbiak együtt teszik tehát a Regoli-t Róma egyik leg(el)ismertebb cukrászdájává.
Az ő Maritozzo-juk? Nagy méretek: egy óriás briós nyeli el a lenyűgözően emelkedő krém-hegyet. Helyi és turista körökben egyaránt olyan népszerűségnek örvend a cukrászdának e remeke, hogy rendszerint legkésőbb délre már elfogy – ezért fontos tehát az időzítés.
A legenda szerint a Maritozzo nem csak egy egyszerű péksütemény, valami sokkal többre is hivatott: a régi időkben egy áldott pillanatban a férfi hozta ajándékba a nőnek a szerelem jelképeként. Ez a gazdag krémréteg pedig tökéletes volt ahhoz, hogy elrejtsenek benne egy gyűrűt. A neve is innen ered, hiszen olaszul a Marito vőlegényt jelent. És talán már csak a képzelet szövi tovább, de mint egy fátyol ölegeti belülről a tésztát a hófehér krém.
Nos, az enyémben nem volt gyűrű, de így is meghitt pillanat volt. Belemélyesztettem hát a fogaimat, aminek következtében, talán a falánkság bűne miatt, vagy olasz ük-apáink életre szóló szerelmi tradíciója folytán, szemöldökig habos lettem és már sóvárogtam a következőért …
*
A Pasticceria Regoli melletti másik kedvenc helyem, amely garantáltan nem fog csalódást okozni, ha Maritozzo-ról vagy egyéb nyalánkságról van szó:
Pasticceria Roscioli (Piazza Benedetto Cairoli, 16, 00186 Roma)
